2012. december 11., kedd

Családi magazin


Belekezdtem én is a December dailybe-digitális formában, remélem idén be is fejezem. Valljuk be azért ez rendesen időigényes és cseppet sem egyszerű project. Persze ha valaki utólag, szép komótosan csinálja, akkor más a helyzet. De én nem ezt a megoldást választottam, egyrészt akkor tuti, hogy soha nem fejezném be, másrészt mivel kommenteket mindenképpen szeretnék az oldalakra, ezeket jobban szeretem frissiben megírni, amikor még aznap vagy másnap van és jól meg tudom fogalmazni a történéseket, hangulatokat, érzéseket.  Próbáltam előre átgondolni az egészet és azon törtem a fejem, hogyan tudnám leegyszerűsíteni az egészet, hogy minél kevesebb időt vegyen igénybe, de azért jó is legyen. Én raw-ban fotózok (és erről már nem is tudok leszokni...), szóval a képeket fel kell dolgozni, aztán válogatni, aztán kitalálni az elrendezést és megírni a kommentet. Ez már eleve napi szinten elég sok idő. Szóval maradt a scrapbook része a dolognak, amin spórolni lehet és  teljesen minimálisra vettem. Kitaláltam, hogy megpróbálom "magazin stílusban" elkészíteni az egészet, hogy úgy nézzen ki, mint egy szép, sok képpel illusztrált újság.  Inkább csak scrapbook papírokat használtam, elemeket alig,  szinte semmit nem árnyékoltam, a szövegeket hasábokba rendeztem a legtöbb helyen, nagy méretre vettem sok fotót. Igaz nem olyan szép és mutatós, mint az igazi scrapbook oldalak, de így sokkal gyorsabban haladok az egésszel és talán idén először be is tudom fejezni.


A fotózás része sem egyszerű a dolognak, hiszen hétköznap a gyerekek szinte egész nap nincsenek itthon, amikor aztán hazaérnek már sötét van, vakus képeket nem könnyű készíteni úgy, hogy az adott hangulatot visszaadja a kép, meg aztán vannak napok, amikor aztán tényleg nem történik az égvilágon semmi. Próbálok tervezni, hogy melyik nap mi a programunk és abból mit lehet összehozni, imádkozom a napsütéses napokért, maxra állítom az iso értéket (minden szemcsés lesz, de nem érdekel...) és üldözöm a gyerekeket a lakásban és mindenhol. Fotózok az oviban, az utcán, a moziban, a kocsiban. Aztán nem és nem nyitom meg a készleteket tartalmazó mappáimat és nem pakolom tele az oldalt elemekkel. És legfőképpen felmentem magam a lelkiismeret furdalás alól, ha aznap nem sikerült valami szuper jó képet csinálni, hiszen nem is ez a cél, hanem hogy ennek a decembernek a hangulatát, történéseit megörökítse ez a családi magazin.
Mindenkinek kívánok szép napsütéses, de azért havas, teles, vidám adventet!
Az eddig elkészült oldalak: Felhasznált dolgok: Gina Marie Huff

12 megjegyzés:

  1. De jó volt itt feltöltődni, Icka!!! Ennyi szívhez szóló gyönyörűséééég ... !!! Köszönöm!! <3

    VálaszTörlés
  2. lenyűgözőek! wow!! egytől-egyig szuper oldal! imádom a képeid, de ezt úgy is tudod :) ahhhhhhhh de szépséges!!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó ez a magazin! Olvasnám még!

    VálaszTörlés
  4. Ez egész egyszerűen fantasztikus, Icka. Nem is nagyon tudok rá mit mondani! ♥

    VálaszTörlés
  5. Icka, szétolvasztottad a szívemet... pedig eddig sem volt jégből. :D
    Bámulatosan klassz ötlet, fényképek, kommentek... a koncepció... de jó nézegetni...

    VálaszTörlés
  6. Zseniális ötlet, és kivitelezés!

    VálaszTörlés
  7. Szerintem baromi ötletes dolgot találtál ki!!! Abszolút egyedi, és tökéletes emlékmegőrző :) Szerintem se stresszeld magad se a képek, se az oldalkészítés miatt. Januárban meg majd megcsináltatod fotókönyben, és akkor kész is a projekt :D

    VálaszTörlés
  8. Nagyon ötletes és szépséges és AHHH.... :)

    VálaszTörlés
  9. Szuper volt bekukucskálni a napjaitokba! Nagyon teccccetős ez a magazin stílus! Hajrá, szurkolok, hogy minden jó kis eseményt sikerüljön megörökíteni és a magazinuszba betölteni!!!

    VálaszTörlés
  10. Ötletes, kreatív, lenyűgöző, gyönyörűséges...!!!!
    Ja, és nagyon örülök, hogy láttalak benneteket! :)

    VálaszTörlés
  11. Jaj már alig várom, hogy teljes egészében láthassuk :) Gyönyörű, inspirációáradat!

    VálaszTörlés